A Barcarola Kvartett a Budapesti Fesztiválzenekar négy kiváló művészéből alakult együttes, ahol a basszus szólamot – rendhagyó módon – a cselló helyett nagybőgővel szólaltatják meg. Nem kizárólag a klasszikus vonósnégyes-irodalmat játsszák, hanem saját átirataikban nagy zenekari darabok és egyéb ínyencségek is szerepelnek repertoárjukban. Ezek mellett otthonosan mozognak a könnyedebb stílusokban is, mint például a filmzenék, régi slágerek vagy éppen a tangó világa. Kötetlen hangulatú fellépéseinken a zeneművek előtt röviden ismertetik az elhangzó darabokat: személyes élményekről, érdekességekről, kulisszatitkokról hallhat a közönség. Bátran ajánljuk meghallgatni előadásukat olyanoknak is, akik egyébként nehezen szánják rá magukat, hogy hangversenyterembe látogassanak.
A Barcarola Kvartett Csömörön első alkalommal lép fel, ezért egy színes és könnyed válogatást fognak játszani. Műsoruk során bemutatnak sok különböző stílusú, de mindig igényes, szép és szerethető muzsikát. Szokásukhoz híven a darabokat maguk fogják konferálni és persze kedvesen kommentálni is.
Jegyár: 1500 Ft/fő
Jegyek kaphatóak személyesen és online a művelődési ház weboldalán.
