Petőfi Sándor Művelődési Ház,
2141 Csömör, Vörösmarty u. 1.

Petőfi Sándor Művelődési Ház, 2141 Csömör, Vörösmarty u. 1.

Menü:

Federico Garcia Lorca:
Bernarda Alba háza

2020. 11. 08. vasárnap 17 óra
Bernalda Alba Háza színházi előadás Csömörön

Dráma egy részben, a Spirit Színház előadásában

A színházi előadáson maximum 70 fő vehet részt oly módon, hogy a székek 1,5 méteres távolságra legyenek egymástól (természetesen családok együtt ülhetnek). A higiéniai szabályok betartása érdekében az előadás alatt maszk viselése szükséges, a belépéskor kézfertőtlenítést követően hőmérsékletmérést végzünk.

Jegyár 3000 Ft, amely 2020. október 22-től kapható a helyszínen, az Interticket jegyirodáiban, és a jegy.hu oldalán.

“Égni a vágytól és hallgatni róla – ez a legnagyobb büntetés, amit magunkra mérhetünk.”

Federico Garcia Lorca talán legjelentősebb műve a Bernarda Alba háza, amely az asszonyok drámája Spanyolország falvaiban alcímet viseli, nem véletlenül. „A költő megjegyzi, hogy e három felvonást hűséges dokumentumnak szánta.” – írja a dráma elején. Annak is nevezhetnénk, ha a mű megírásának körülményeit kutatnánk. Bernarda Alba alakját ugyanis valóságos személy ihlette: Frasquita Alba. A keménykezű özvegyasszony Federico Garcia Lorcáék házával szemben lakott családjával Asquerosaban, a költő nagybátyja kiszáradt kútjából hallgatta az Alba házban zajló dialógusokat és gyakran látta, ahogy a rácsos ablakok mögött megmozdulnak a függönyök.

A drámában Bernarda a külvilágtól elzárkózva él öt lányával, bezárva tartja anyját is, csak Poncia, a cseléd hordja a pletykát. A történet temetéssel indul, az apa halála után nyolc éves gyász vár rájuk és a Bernarda által megszabott szigorú hagyományokat kell követniük. „Úgy kell majd élnünk, mintha téglával falaztunk volna be ajtót, ablakot. Addig majd a kelengyéteket varrjátok.”

Sötét szoba, csend, rácsok az ablakokon, megrebbenő függönyök, leselkedő szemek, elfojtott vágyak, fojtogató légkör, feltörő indulatok, fülledtség, hőség, kényszerű, zsarnoki rendszabályok. Csak Adela, a legkisebb lány nem nyugszik bele sorsába: „Nem szokom meg! Nem akarok rabságban élni. Nem akarom, hogy elfonnyadjon a testem, mint a tiétek, nem akarok szobában megaszalódni. Holnap újra felveszem a zöld ruhámat, és kimegyek az utcára! Ki akarok menni innen!” Hét nő, hét különböző személyiség, akik szabadságra és szerelemre vágynak, s akiket egy közös sorsra ítélt a merev, természetes ösztönöket elnyomni akaró hagyomány és rend, ami végül tragédiához vezet. De a tragédia bekövetkezése sem hozza meg a feloldást. „ És nem akarok zokogást. Csend legyen! Akkor sírj, ha egyedül maradsz. Elmerülünk mindnyájan a gyász tengerében. Csend, ha mondom! Csend!”

A dráma kéziratának végén a június 19-i dátum szerepel, s Federico Garcia Lorcát pontosan két hónap múlva gyilkolták meg a Bernarda élet ellenes eszméit követő és a szabadságot el nem tűrő falangisták.

Az előadást 1 részben játsszuk. 17 órás kezdés esetén a várható befejezés: 18.40

 

Szereposztás:

Bernarda         Papadimitriu Athina
Maria Josefa   Borbáth Ottilia
Angustias        Perjési Hilda
Magdalena      Szitás Barbara
Amelia             Marjai Virág
Martirio            Nagy Enikő
Adela              Trokán Anna
Poncia            Fábián Anita

Rendező: Czeizel Gábor

 

Az eseményig hátralevő idő:

Az esemény véget ért.

Kategóriák

Kategóriák

Dátum

Date

2020 nov 08

Időpont

Time

17:00 - 19:00

Díja

Cost

3000 Ft

Tekintse meg programfüzetünket!

Foglalja le helyét kedvenc előadására még ma!

Kövessen minket Facebookon

A szüreti főzőverseny válogatott receptjei megvásárolható a művelődési házban

szureti bogracsolo szakacskonyv

Támogatóink

big_csoori_alap_rgb-4