Petőfi Sándor Művelődési Ház,
2141 Csömör, Vörösmarty u. 1.

Petőfi Sándor Művelődési Ház, 2141 Csömör, Vörösmarty u. 1.

Menü:

Csömöri napok másképp
Csömöri Krammer Teréz Zeneiskola Fúvószenekara

2021. június 26. szombat 17 órától
Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar
Térzene a Csömöri Ifjúsági Fúvószenekarral a HŐSÖK terén

A Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar 1997-ben alakult Kovács János trombita tanár vezetésével, majd a szakmai irányítást Lázár Gáspár fuvolatanár vette át 2004-ben. A létszám fokozatosan bővült, ahogy a fúvós és ütő tanszakok fejlődtek. 2010 és 2015 között Gucz György trombita tanár vezette az együttest.  A zenekar rendszeresen fellép a csömöri kulturális és hagyományőrző rendezvényeken, településünkön kívül többször szerepelt már zenei fesztiválokon és találkozókon, jótékonysági koncerteken, de szívesen vállalnak egyéb felkéréseket is, mint például az Auchan áruház Családi Nap rendezvénye. 2010 óta házigazdája a Csömöri Fúvószenekari találkozóknak. Repertoárjukon hagyományos indulók, szlovák és német táncok, polkák, keringők, népszerű filmek, könnyűzenei számok átiratai szerepelnek. A zenekart vezeti Szabó Péter.

Az eseményig hátralevő idő:

Az esemény véget ért.

Kategóriák

Dátum

Date

2021 jún 26

Időpont

Time

17:00

Díja

Cost

Ingyenes

Tekintse meg programfüzetünket!

Foglalja le helyét kedvenc előadására még ma!

Kövessen minket Facebookon

A szüreti főzőverseny válogatott receptjei megvásárolható a művelődési házban

szureti bogracsolo szakacskonyv

Támogatóink

big_csoori_alap_rgb-4