Az önkormányzat és az intézményvezető közös egyeztetése során a vírushelyzetre való tekintettel november 29-től a művelődési házban beltéri rendezvények nem lesznek. A Más kép író-olvaló találkozót egy későbbi időpontban tervezzük megtartani.
Megértésüket köszönjük!
Huszárik Kata színművésznő vendége Krusovszky Dénes, József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Narancs munkatársa, a Versum világirodalmi portál szerkesztője.
Krusovszky Dénes nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet. Az Akik már nem leszünk sosem nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbbélésről is szól. Hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert múltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válni.
A Más kép író és olvasó találkozón kávéházi hangulat keretében, egy csésze tea és aprósütemény mellett, Huszárik Kata színművésznő beszélget Krusovszky Dénessel irodalomról, művészetről, alkotásairól, az életről. A beszélgetés végén lehetőség nyílik kérdéseket feltenni a nézőközönség részéről, illetve könyveket dedikálni.
Jegyár 700 Ft.
Jegyek 2021. november 4-től kaphatók elővételben a helyszínen.
A programon való részvétel a mindenkori járványügyi szabályoknak megfelelően lehetséges. A jelenlegi szabályozás értelmében a művelődési ház területére maszkban lehet belépni, ugyanakkor a rendezvényen nem kötelező a maszkviselés.
Szervező:
Csömör Nagyközség Önkormányzata
és Petőfi Sándor Művelődési Ház
