IV. Csömöri Tófesztivál a horgásztónál 2022. augusztus 27-én 20 órától New Level Empire koncert
A zenekar frontembere Ujvári Zoltán Szilveszter-Zola csömöri születésű, sok szállal kötődik településünkhöz. A zenekar 2013-as megalakulása óta dalaik kiemelt helyen szerepelnek a rádiós játszásokban.
Azóta számos díjat, zenei elismerést zsebeltek be, és dalaik ismertsége határtalan.
Tagok:
Nyújtó Sándor “Newl” (dobok)
Krajczár Péter “Krash” (billentyűk)
Ujvári Zoltán Szilveszter “Zola” (vokál, gitár)
Seprényi Fanni (basszusgitár)
Takács Dávid (gitár)
A zenekar frontemberének Zolának az egész gyermek és fiatal(abb) kora Csömörhöz kötődik, hiszen itt nőtt fel, itt járt zeneiskolába. A 2022-es év igen aktívan indult a zenekarnak, hiszen tavasszal 5 dalukat nominálták Fonogram-díjra, a legjobb elektronikus felvétel vagy album kategóriában, amit meg is nyertek, így a 3. Fonogram jelölésüket váltották díjra. Júniusban pedig a 2018-as Republic-kal közös Valódi daluk aranylemez lemez! Dalmegjelenéseket nézve sem lustálkodtak, hiszem egymást követő 3 hónapban 3 dal is debütált, köztük a Honeybeast-tel készített Nem hagylak egyedül, a Balatoni Hajózási Rt., vagyis a BAHART felkérésére pedig elkészítették a balatoni hajózásról szóló nyári dalt, mely az Áthajózhatnánk címet kapta. Ezzel a zenekar poénosan önmagára is reflektál, a Belédfulladnék és az Odafuthatnánk dalaik után.
2022 nyarán a New Level Empire egy 4 dalos EP-vel örvendezteti meg közönségét, melyre legfrissebb daluk; az Amíg tart a nyár is felkerült, amelyben újabb vendégszereplőt hallhatunk; DR BRS személyében. A 4 dalos EP a nyári tábor(tűz) hangulatra utalva a New Level Campfire címet kapta.
További információk: https://www.facebook.com/events/578441433946141/?ref=newsfeed