Heincz Gábor „Biga” – könnyűzenei koncertje Csömörön

Heinz Gábor, „Biga”, 2026. május 8-án Csömörön járt, és egy nagyszerű, igazán dinamikus, a közönséget is megmozgató koncertet adott a csömöriek számára, mely a Petőfi Kulturális Program keretében valósulhatott meg.

A csömöri Petőfi Sándor Művelődési Házban évente több alkalommal is tartanak könnyűzenei élőzenés koncerteket, amelyek rendszerint jelentős érdeklődésre tartanak számot.

Az intézmény a Petőfi Kulturális Program keretében több eseményt is megpályázott, és a könnyűzenei koncert programra pozitív elbírálást kapott, amelynek eredményeként Heincz Gábor „Biga” koncertje valósulhatott meg.

Heincz Gábor, „Biga” népszerű előadóművész, a Dal 2012 döntőseként vált országosan ismertté a Learning to Let Go című dalával. A szerzemény abban az évben Magyarországon és Svédországban is az év egyik legtöbbet játszott rádiós slágere lett. Azóta is számos eseményen rendezvényen zenélt és vett részt producerként.

A csömöri, május 8-i a koncert színes válogatása volt az előadóművész gazdag repertoárjának, magas színvonalú koncertben volt része a közönségnek, a résztvevők elégedettsége jellemezte a műsor egészét.

Sajnos a tervezett látogatói létszámhoz képest kevesebben érkeztek a programra – feltehetően a kellemes időjárás miatt, amikor a csömöri lakosság már a szabadtéri programokat preferálja –, a tervezett 100 fő helyett 55-en vettek részt az eseményen.

A koncert mindemellett sikerrel zárult, a közönség vastapssal jutalmazta a színvonalas előadást.

A program a Petőfi Kulturális Program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjában valósul meg.

Csömör 2026. 06. 17.

Szeltner László

Heinz Gábor „Biga” a csömöri művelődési házban

Megosztás

További hírek

Elmaradó színházak

Kedves Látogatók! Az október 19-ei Moravetz Produkció: Hárman egy ágyban, és az október 28-ai Moravetz Produkció: Örömlányok végnapjai előadások technikai okok miatt elmaradnak! A helyszínen

Tovább »

Írj nekünk

🎭 Legyen az elsők között!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként legújabb programjainkról, műsorváltozásainkról!

Havonta csak néhány levelet küldünk!

Program naptár

november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4

EgyÉletem: Thuróczy Szabolcs

19:00
5
6
Schenk játék Csömörön

Múlt és jelen Csömörön - 50 éves a Schenk-játék

18:00
7

Kockanap

14:00
8
9
10
11
12
13
14

Barcarola koncert

19:00
15

Rajzfilmünnep - vetítések

16:00
16
17
18
19
20

Retro Kvízest

19:00
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7

Kockanap

14:00
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14

Barcarola koncert

19:00
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
Schenk játék Csömörön

Múlt és jelen Csömörön - 50 éves a Schenk-játék

18:00
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
november 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4

EgyÉletem: Thuróczy Szabolcs

19:00
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6