Dennis Kelly: Lányok, fiúk

2025.11.07.

19:00

A Loupe Színház novemberben második darabjával érkezik a művelődési házba! Dennis Kelly Lányok, fiúk című darabjával.

Dennis Kelly: Lányok, fiúk

2025.11.07.

19:00

A Loupe Színház novemberben második darabjával érkezik a művelődési házba! Dennis Kelly Lányok, fiúk című darabjával.

Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről  lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról. A gyerekek kiszolgáltatottságáról.  Arról a gyilkos labirintusról, amit közösen építettünk, pár ezer évig, fiúk és lányok. Dennis Kelly jellemző írói eszköze a késleltetés, a feszültség fokozása, a kiszámíthatatlan fordulatokra építő hatáskeltés - aki egy Kelly-darab cselekményét előre elmeséli, az egyéb aljasságokra is képes. A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sem kizárt. De ezért járunk színházba, nem?

Dennis Kelly-vel az Árvák után már másodszorra fuzionál a csapat. Az eredeti címén Girls&Boys című darabot 2018-ban mutatták be Londonban, majd bejárta az egész világot. A díjnyertes angol drámaíró erős, háromdimenziós női karakterre írt történetét most az ország egyik legismertebb és legsokoldalúbb színésznője, Lovas Rozi előadásában láthatják a magyar nézők.

Játssza: Lovas Rozi

Fordította: Horváth János Antal

Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!

JEGYVÁSÁRLÁS KIZÁRÓLAG AZ ALÁBBI LINKEN:

https://in-time.hu/e/lanyok-fiuk-csomor-251107

 

lanyokfiuk_csomor_nov7

Moravetz Produkció: Hárman egy ágyban

2026.10.19

19:00

30 éves a Báló Lipót Kulturális Egyesület - ünnepi kiállítás

2026.10.09.

18:00

Nem vagyunk már gyerekek

2026.10.09.

19:00

Magyar táncház

2026.10.03.

18:00

Mazsola és Tádé

2026.10.04.

16:00

Idősek napja

2026.10.01

14:00

Csömöri svábok nyomában kiállításmegnyitó

2026.09.25

18:00

Általános kvízest

2026.09.19.

19:00

Szüreti mulatság és főzőverseny

2026.09.26.

10:00

EgyÉletem - Mucsi Zoltán

2026.10.06.

19:00

🎭 Legyen az elsők között!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként legújabb programjainkról, műsorváltozásainkról!

Havonta csak néhány levelet küldünk!

Program naptár

szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19

Általános kvízest

19:00
20
21
22
23
24
25

Csömöri svábok nyomában kiállításmegnyitó

18:00
26

Szüreti mulatság és főzőverseny

10:00
27
28
29
30
1

Idősek napja

14:00
2
3

Magyar táncház

18:00
4

Mazsola és Tádé

16:00
szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4

Mazsola és Tádé

16:00
szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1

Idősek napja

14:00
2
3
4
szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25

Csömöri svábok nyomában kiállításmegnyitó

18:00
26
27
28
29
30
1
2
3
4
szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
szeptember 2026
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1

Idősek napja

14:00
2
3
4